2009.05.18. 14:48 miss.flash

Szőke paripák, fehér hercegek - Jöjjön már a következő Sensation!

Hát ez kemény volt, igencsak befehéredett a hétvégénk! Az első hivatalos fotók már csekkolhatók!

2009.05.17. 13:35 miss.flash

Axwell pörgetés előtt - interjú

Dobosként kezd]ted zenei pályafutásod. Miért raktad le a dobverőket, és ültél számítógéphez?

Egy idő után kevésnek éreztem a dobot, és több hangszeren szerettem volna játszani, viszont pont nem volt zenekarom. Ekkor fedeztem fel, hogy a számítógéppel minden hangszeren lehet játszani. Azt gondoltam, ez király, próbáljuk meg. Amikor kezdtem, csak elektronikus zenét lehetett készíteni, hacsak nem volt egy egymillió dolláros stúdiód, ahol felvehetted a saját anyagodat. Nem volt, így maradtam az elektronikus zenénél.

Kezdetben kaptál segítséget, iránymutatást más dj-ktől?

Volt egy mentorom, Stonebridge, ő volt az egyetlen, akitől tanácsokat kaptam, de ez sem volt jelentős segítség, egyszerűen meg kellett találnom a saját utam. Ha tényleg jó a zenéd, nincs szükséged irányításra, csak ki kell várnod a sikert.



Sokféle irányzat keveredik a zenédben az acidtől a funkig. Milyen stílusokból építkezel?

A többi elektronikus zene mindig nagy hatással van rám, de emellett a klasszikus zene, a reggae, az r’n’b és a rock is. Minden zenében próbálom megtalálni azt az elemet, amire azt mondhatom: hm, ebből house is lehetne. Van, hogy rock zenében hallok egy dobszólót, és ez jut eszembe róla, vagy egy disco számban van egy gitárbetét, ami house is lehetne. Szóval mindenféle zenéből merítek, bármi hatással lehet rám, ha úgy kap el.

A kortárs előadók között van olyan, aki különösen inspirál?

Mostanság önmagam inspirálom, jelenleg tudom, hogy mit akarok. Néha megkérdezem magamtól, hogy most mi a francot is csinálok, merre haladok, de most tele vagyok motivációval, talán túl sok is van belőle.

A Swedish House Mafia tagjaként nagy hatással vagy a svédországi elektronikus zene fejlődésére. Hogyan látod a svéd house-nak a globális stílusra gyakorolt hatását?

Amikor 2005-ben elkezdtünk közösen zenélni, olyan hangzást hoztunk létre, amely nagyon sokakat megfogott. Úgy gondolom, mi mindig egy kis lépéssel előrébb járunk a trendet illetően, ezért hallgat minket nagyon sok ember. Persze mi, svédek is hallgatunk egy csomó külföldi előadót, szóval ez oda-vissza működik.

Mi a különbség a svédországi és más európai országokban tartott bulik között?


Magyarországon az a jó, hogy minden nagy és tetszetős. Kiválóan berendezett helyszínek, komoly szervezés, legalábbis ahol eddig játszottam, mind ilyen volt. Itt van egyfajta csillogás, de nemcsak erről szól, több más európai helyszínhez képest itt van igazi, tomboló közönség is, szóval ez egy jó keverék. A svéd klubok sokkal kisebbek, a közönség pedig már jól ismeri a zenénket, mindenki rajta van és megőrül érte. Talán az egyik legőrültebb közönség. Persze ez nem volt mindig így, pár évvel ezelőtt nálunk még az r’n’b volt az egyeduralkodó.



Végigjártad a világot a kis kluboktól a szabadtéri fesztiválokig. Milyen típusú helyszín fekszik a legjobban?

Szeretem a monumentális helyszíneket, azokon teljesen más a varázs, mint egy kisebb klubban, de fontos, hogy legyen kapcsolatom a közönséggel. A Sensation egy nagyszerű rendezvény, de bizonyos értelemben nehéz is végig pörgősen játszani, mert nincs meg ez a kapcsolat. Tíz méter magasan vagyok a tömeg fölött, teljesen egyedül, ez számomra nem a legjobb, de ennek ellenére kedvelem a partyt, mert egyedülálló a show-ja és ez engem is szórakoztat. Az egyik kedvencem az a fajta hely, ahol tegnap játszottam a francia Inox fesztiválon. Egy hatezer férőhelyes klubban léptem fel, ahol a dj-k a haverjaikkal együtt bulizhatnak egy nagy emelvényen. Nekem ilyen az ideális helyszín.

De azért nem fogod ma rosszul érezni magad, ugye?

Dehogy! Mint mondtam, jó érzés itt fellépni, nagyon jó a szervezés, óriási a helyszín, és lehetőség nyílik egy sokkal szélesebb közönség számára játszani, mint általában. Ez olyan, amit szeretek időről-időre csinálni, de nem tudnék mindig ilyen bulikon zenélni, mert túlságosan egyedül érezném magam. Szükségem van rá, hogy lejöjjek a partyzók közé, hogy lássam az arcukat ahogy a zenémre szórakoznak. Ennek ellénre jó a Sensationhöz hasonló grandiózus bulikon is játszani, főleg olyan országokban, ahol a közönség táncol is, mint például Magyarországon.

Ma este egy magyar csapat is játszik, a Muzzaik. Hallottad már őket?

Igen, küldtek nekem néhány lemezt, és azt hiszem, már találkoztunk személyesen is. Tetszik, amit csinálnak.

Ha nem dj lennél, milyen partykra járnál? Elmennél egy Sensationre?

Imádnék ilyen partykba járni, de mivel dj-ként mindig ilyen bulikban mozgok, teljesen más módszerekkel kapcsolódok ki, amikor nincs fellépésem. Szeretek vidéken lenni a természetben, kimenni az erdőbe, leülni és teljes nyugalomban sörözni. Régebben rave bulikba jártam, mostanában így szórakozom.

Ezzel tartod magad egyensúlyban?

Igen, otthon Svédországban elég átlagos életet élek. Amikor turnézok, minden felpörgök, kicsit megőrülök, de amikor hazamegyek, akkor minden újra nyugodttá és normálissá válik körülöttem.

Forrás: party.origo.hu
 

2009.05.16. 11:41 miss.flash

Ne a haveroktól kelljen megtudni - Sensation-GYIK

SENSATION MA!

Segítünk, hogy el ne tévedj! Gyakran ismételt kérdések és fontos válaszok a Sensationnel kapcsolatban. Olvass, hogy ne a haveroktól kelljen kérdezősködni.

A partyzók minden ruhadarabjának fehérnek kell lenni?
A felsőruházat (ing, póló, női felső, kapucni) és az alsóruházat (nadrág, szoknya, sort, harisnya) esetében alapkövetelmény, hogy fehér legyen, de a cipő lehet más színű is. Az egyes ruhadarabokon szereplő logók, kisebb minták is lehetnek színesek, ha nem túl feltűnőek.

Hol vehetem meg a belépőt?
A Ticket Express irodáiban vagy az Eventim.hu oldalon keresztül. Tavaly a deluxe-jegyek már hetekkel az esemény előtt elfogytak, tehát érdemes sietni.

Miért jobb a deluxe-jegy?
A deluxe-jegy kiemelt partykomfortot nyújt tulajdonosának. Külön bejárat jár hozzá külön ruhatárral, így elkerülhető a sorbanállás; a különtermekben a büfén kívül ingyenes ásványvíz- és gyümölcsfogyasztás biztosított a pihenőknek; a küzdőtéren kialakított deluxe-lelátók pedig a show élvezeti szintjét emelik.



Mikor érdemes érkezni?
A kapukat este nyolckor nyitják, majd egy órával később a küzdőtér is elfoglalható. A show tíz órakor kezdődik a Muzzaik fellépésével, és egészen hajnali ötig tart.

Hol lehet parkolni?
A Papp László Budapest Sportaréna fedett, őrzött parkolójában 1160 férőhely van, a Sensation estjén ezer forintos áron lehet igénybe venni, de a parkolás megoldható a környező utcákban is.

Milyen lehetőség van a ruhák, táskák tárolására?
Korlátozottan áll rendelkezésre ruhatár, ezért aki teheti, a nagyobb méretű táskákat, kabátokat hagyja a kocsiban vagy külső csomagmegőrzőben. Kompakt fényképezőgépek és képrögzítésre alkalmas mobiltelefonok használata engedélyezett.

Milyen esetben okozhat problémát a belépés?
Aki nem tartja be a dresscode-ot, illetve nem múlt el tizennyolc éves, nem léphet be a party helyszínére.

Miért fut egy évben több különböző show a világon?
A sorozathoz újonnan csatlakozó városok partyzói is megkapják a lehetőséget, hogy a korábbi produkciók részesei lehessenek. Így idén Chilében és Brazíliában a nálunk már bemutatott Tree of Love volt programon, a többi országban - így Budapesten is - a The Ocean of White, a júliusi aszterdami partyn pedig a legújabb Wicked Wonderland kerül megrendezésre.

Forrás: party.origo.hu

2009.05.15. 21:10 miss.flash

Sander van Doorn is válaszolt

A dj-knél egész évben szezon van, így folyamatosan úton vannak, nem fárasztó ez? Nem vesz ki sokat az emberből?
Sander van Doorn: Hát igen, utálok úton lenni, utálok várakozni és sorban állni a reptéren, dj-zni szeretek, de azt nagyon. Sajnos az árnyoldalai is hozzátartoznak az egészhez.

Hogyan tudsz megújulni, miből szerzed az inspirációt?
Folyamatosan azon vagyok, hogy friss sounddal álljak elő. Sok-sok zenét meghallgatok, és mint egy tál szőlőből, kicsippentem azokat a részeket, amelyek megfognak.

Ugyanazt a zenét játszod most is, mint a pályád elején?
Sok dolog megváltozott a zenében és a technikában mióta a szakmában vagyok. Ezeket figyelemmel követem, de az alapok nem változnak: készítek egy tracket a stúdióban aztán kipróbálom, hogyan működik egy bulin.

A legkülönbözőbb helyeken kell jó hangulatot csinálnod – kis klubban, hatalmas fesztiválon, tematikus bulikon, hogy lehet ezekre felkészülni?
Igen, minden party más és minden partynak másmilyennek is kell lennie, szerencsére nem vagyok egy ilyen zárkózott, vaskalapos ember, szeretem kihasználni a saját változatosságomat-egyéniségemet a zenében, és ez általában bejön.

Jártál már Magyarországon? Milyen lesz szerinted a budapesti Sensation?
Sander Van Doorn: Soha nem voltam Magyarországon, de ezen mindenképp változtatnom kell. Úgyhogy irány a Sensation!
 

2009.05.15. 14:00 miss.flash

Medúzák a dobozban - így készül a Sensation

Holnap Sensation, és mindjárt kész a Sportaréna is befogadásunkra. Kijött az első videó a party építéséről:

2009.05.14. 14:38 miss.flash

Kinek kell a fehér seggem? - Sensation-before-before-before-before

Nem nagyon bírtuk szombatig, úgyhogy már tegnap elkezdtünk hangolni a Sensationre. Ez a videó még az buli bevadulása előtt készült, de ha ma sikerül újra mozgásra képessé válnunk, ismét tolunk egy partyt. Meg holnap is. MEgígérem, ha sikerül összevágni az éjszakai felvételeket, azokat is kapjátok!

Csók&csekk:

 


szólj hozzá: Kinek kell a fehér seggem?

2009.05.14. 14:27 miss.flash

Ingyen a Sensationre - nyereményjáték

Egy csomó nyereményjáték lezajlott, mi eddig egyikkel sem nyertünk, meg már meg is van a jegyünk. Itt egy utolsó lehetőség azoknak, akik ingyen jönnének szombaton:

http://www.origo.hu/party/20090508-feher-szokoar-budapest-partjainal-sensation-a-sportarenaban-majus-16.html

Mást egyelőre nem találtunk, de ha lesz még vmi, azonnal szólunk!

2009.05.13. 18:32 miss.flash

Saját Sensationt rendezett egy svéd rajongó – Legóból

Valószínűleg megvan a Sensation legnagyobb rajongója. A göteborgi Kevin Legóból alkotta meg az Ocean of White pontos mását medúzástól, fénytechnikástól, fullosan. Oké, talán a partyzók feje nem ilyen alakú a valóságban, de a díszlet és a fények elképesztő hasonlóságot mutatnak, sőt még speakerek, mini operatőrök, és mentőcsapat is helyett kapott a Lego-arénában. Talán a szökőkutak és a lángok kicsit gagyik, de ez a legnagyobb probléma az épülettel.

A videón Kevin részletesen elmagyarázza, hogy a 2008. novemberi dániai Sensation hatására kialakult sokktól hogyan alkotta meg tizenegyezer darab Legóból huszonhét nap alatt a műanyag arénát. A szervezőket teljesen lenyűgözte a videó, meg is hívták a svéd srácot a július 3-i amszterdami partyra.
 


 

2009.05.12. 15:17 miss.flash

Beépített rendőrök a Sensationön!

Figyelem, informátoraink szerint beépített rendőrök is lesznek a szombati partyn! Szerencsére sikerült vizuális lenyomatot szereznünk az ügynökökről, nézze meg mindenki alaposan az alábbi képet. Ha hasonló figurákkal találkoztok a Sensationön, tudjátok merre hány méter. A rendőrök nemcsak színükben különböznek tőlünk:

2009.05.11. 08:04 miss.flash

Gyurcsány Ferenc a Sensationön?

Bizony, a leköszönt miniszterelnök is partyzással vezeti le a feszültséget. Tudja, az éjszaka még lehet az övé! Találd meg Gyurcsányt az alábbi videóban, és legyél gazdagabb egy élménnyel!

 

2009.05.07. 12:03 miss.flash

Újabb Deluxe-teraszt nyitnak, rohamosan fogynak a jegyek

Nekem már megvan a jó kis Deluxe-om, de úgy érzem páran meg fogják szívni a "Majd jövő héten megvesszük"-mentalitást. Sajnos azok között is van ilyen, akivel menni akarok, ezért noszogatok mindenkit, hogy menjen már, vegyen már. Szar lenne ismerősök nélkül nyomulni a küzdőtér lelátóján, meg a frissítő-termekben.

Az egész úgy jött, hogy kaputnk egy fülest a szervező Showtime-tól, és ezek szerint baromira fogynak a jegyek. A sima jegyek fele már elment, sőt a vip-teraszok is beteltek. Szerencsére a szervezők nyitnak még egy Deluxe-teraszt, ott még lehet nyomulni.

Elég laza, így néz ki:

2009.05.06. 18:06 miss.flash

Lemezjátszó játszik a lemezjátszón - Tocadisco-interjú

Mert ez a művészneve a német Roman Boërnek. A csaja spanyol, ő nevezte el anyanyelvén tocadiscónak, azaz lemezjátszónak. Valószínűleg azért szex közben nem ezt duruzsolja a fülébe...

 

Interjú a Sensation sajtóanyagából:


Dj-ként állandóan úton vagy. Hogyan viseled a rengeteg utazást?
Tocadisco: Igazából nem olyan megerőltető ez számomra, már megszoktam az állandó mozgást. Egyébként meg szeretek utazni, ezért sem zavar a dolog.

Miként fejleszted magad szakmailag?

Rengeteg zenei magazint és a produceri munkámat fejlesztő könyvet, kiadványt olvasok.

Ha visszatekintesz dj-karriered kezdetére, tapasztalsz a stílusodat érintő változásokat?

Attól függ, hogyan nézzük. Van bármi, amiben az ember jelentősen megváltozik? Pont a múltkor gondolkoztam ezen, és arra jutottam, hogy ugyanazt teszem, amit az elején, csak már egy másik dimenzióba léptem.

Számos különböző helyszínen lépsz fel: kis klubokban, tematikus partykon, hatalmas csarnokokban és fesztiválokon is megfordulsz. Mennyire kell különböző módon megfogni ezeket a bulikat? Hogyan készülsz fel erre?
Valóban minden party különböző. Minden attól függ, mekkora helyen és milyen összetételű közönségnek kell játszani. Általában a fellépés napján írok ki lemezeket, töltök le új számokat, és van, hogy még akkor bele is nyúlok a letöltött zenékbe.

Játszottál már Magyarországon?

Igen, egyszer felléptem a Budapest Parádén.

Mit vársz a május 16-i budapesti partytól?

Nagyszerű lesz, mint minden Sensation.
 

2009.05.06. 00:20 miss.flash

Riszáló tinik hófehér popsival

Hamarosan végéhez ér a myVIP Sensation-videópályázat. A 126 feltöltött videó föszereplői között vannak apu atlétájában vonagló tinik, de a profi produkciók is bekúsztak a versenybe. Lényeg a tánc és a kinézet, azaz a koreográfia és a ruha, de ezeken kívül az összhatásra is lehet szavazni.

Katt ide egy aranyos lányka táncáért.

Persze vannak bátrabb vállalkozók is, mint ez a jólfésült fiatalember.

2009.04.23. 18:29 sensation-white2009

Mit csinálnak ezek a lányok?

Tele van a város plakátokkal, matricákkal akármerre nézek.

Láttál valami lehetetlen helyen plakátot, matricát?

Fotózd le és küldd el nekünk az emailnekünk kukac gmail.com-ra, a legviccesebek kikerülnek a blogra, és valami elképesztő nyeremény is lesz!

2009.04.22. 23:18 sensation-white2009

Ha nincs még jegyed..

...megpróbálhatod megválaszolni ezt a banális kérdést

Játék mától az origo-n, belépőjegyekért.

 

2009.04.15. 13:21 sensation-white2009

Ritka undorító élőlény Japán partjainál

Nem tudni mennyire kamu, de a youtube-ra felkerült egy videó amin néhány horgász egy meglepő -és ritka undorító- élőlényre bukkan. 

A napon sütkérező izére valami szénsavas löttyöt locsolnak, amitől az felrobban. Megnézni csak a youtube-on tudjátok, nem beágyazható sajnos. Videóért katt a képre:

2009.04.08. 15:55 sensation-white2009

Élménybeszámoló Sao Paolóból!

Nyertesünk élménybeszámolója vágatlanul a Sensationről, Sao Paolóról és a rejtőzködő brazil csajokról:

Hajnalban megerkeztunk Sao Pauloba 29 oras repulse utan.

Mar a terminalon megcsapott a meleg meg a magas paratartalom.

2009.03.17. 13:38 Dunaj

Óriásmedúzák Támadnak Budapestre!!!!

Elindultak hát az anyaországból 14 kamionnyi cuccal benne minden ami a víz alatt található. Az alábbi videókban beleláthattok egy kicsit az építésbe. Sokszor nem is vesszük észre egy ilyen nagyobb szabású bulin hogy mekkora munka van a díszletekben. Fel sem tűnik amikor valami méteres monstrum mászkál, zenél, fénylik, táncol. Pedig a sensation csapatnak nagyon sok munkája van abban, hogy ez a hatalmas díszlet engedelmeskedjen nekik.

Szóval jönnek a monsterek kamionba csomagolva és indul a négyszáz táncos is lassan. Lesz három vizet lövellő zátonyszinpad, hatalmas medúzák, és óriási akváriumban táncoló szinkronúszók.

Három nap jut az összeépítésre a sportarénában ahol egy 80 méteres az óceánt idéző szinpad lesz a díszlet fő eleme. Hetven munkás szorgos keze építi majd ezt valamint telepít 200 mozgó lámpát, számtalan lézert, 16 darab hatméteres óriásmedúzát, és két kilóméter kábellel össze is kötik ezeket.

Lesz még több mint száz darab úgynevezett különleges hang kabin.

No meg persze ott leszünk mi is. Ezért ellátunk titeket egy-két hasznos infóval a bulival kapcsolatban:

Megközelítés:

A Papp László Budapest Sportaréna a főváros egyik legforgalmasabb csomópontjában található. huszonöt percre van a Ferihegyi repülőtértől és kétpercnyire a Stadionok metrómegállótól. Megközelíthető 30-as és 95-ös busszal, vagy 75-ös és 80-as trolival, 1-es villamossal, valamint gépkocsival (1160 férőhely áll a fedett, őrzött parkolóban az idelátogatók rendelkezésére) Az épületbe a Kerepesi út, illetve a Hungária körút felől, és a parkolóházból, a feljáratokon keresztül lehet bejutni.

Parkolás:

Parkolási lehetőség az Aréna mélygarázsában, 1000 forintos áron, illetve a környező utcákban.

Dresscode:

Alsó- és felsőruházatod is legyen fehér, a cipőd lehet más szinű is. A ruházaton a kis feliratok, logók természetesen lehetnek bármilyen színűek. Farmert ne vegyél föl. A Sensation látogatóinak be kell tartaniuk ezt a dresscode-ot, különben nem léphetnek a rendezvényre, még érvényes belépőjeggyel sem.

Minimális életkor:

Az eseményen csak a 18. életévüket betöltöttek vehetnek részt. Ezt a kapuknál ellenőrizzük. Az életkort igazoló irat felmutatása kötelező!

Ruhatár:

Az Arénában korlátozottan áll rendelkezésre ruhatár. Lehetőségek szerint hagyjátok a nagyobb méretű táskákat, kabátokat stb. az autóban, vagy a vonatállomások csomagmegőrzőjében.

Fotózás és videó:

Telefonok és kompakt kisgépek (nem cserélhető objektívvel) használata engedélyezett.

 

2009.03.17. 09:21 sensation-white2009

Party a belgáknál, képek!

Mintha valami más bolygó lenne...ettől ilyen különleges ez a party. Rengeteg fotót találhattok a party hivatalos oldalán, de mi is válogattunk néhányat a lustábbaknak.
 

2009.03.16. 12:15 sensation-white2009

Diszkótánc-lecke Finnországból

A finn Ida Corr megmutatja mi a menő.

2009.03.16. 11:56 sensation-white2009

Jó reggelt lamantin!

2009.03.12. 11:07 sensation-white2009

Bénázó táncoslányok

2009.03.12. 10:46 sensation-white2009

Akiktől kikészülsz egy buliban 1. rész

Hanggal érdemes, akinek nincs az is jegyezze meg azt az arcot, nem szabad beengedni a buliba, mert para egyszerűen.


Original Video- More videos at TinyPic

2009.03.12. 10:11 sensation-white2009

Készíts saját albumot 4 lépésben!

1. A Wikipedia-n , kattints a "random article" gombra (jobb oldalt) A cikk címe lesz a bandád neve.

2. Most keressünk valami frappáns idézetet az albumborítóra itt, legyen az utolsó idézet a lap alján, annak is csak a második fele.

3. Nézzünk egy albumborítót is az elmúlt hét legérdekesebb képei közül a flickr-n.

Már csak rá kell rakni a szöveget, hogy a neten maradjunk, ezt ezen az oldalon megtehetitek.
Kész is vagyunk, az enyém így néz ki:


 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Nem rossz ugye?

2009.03.11. 16:45 sensation-white2009

Rózsaszín delfint találtak

OFF: Az USA-beli Louisana állam egyik tavában találták ezt a rózsaszínben pompázó példányt, érdekes...link

 

 

 

 

 

 

Visszaszámlálás, még ennyi van hátra:

süti beállítások módosítása